Lehet, hogy először visszahőköltél a segédeszközöktől, szexjátékoktól. Azonban manapság egyre elfogadottabbak, és egyre több hölgy éjjeliszekrényén megtalálhatók.
Előfordulhat, hogy a kezelések miatt számodra megváltozott a szex ahhoz képest, amilyen a kezelés előtt volt, vagy a különféle utóhatások okoztak változást. Lehet, hogy erősebb stimulációra van szükséged ahhoz, hogy izgalmi állapotba kerülj, vagy, hogy eljuss a csúcsra. Előfordulhat, hogy a behatolás nehézkes, és elsősorban külső stimulációra vágysz.
Az is lehet, hogy egyedül vagy, párkapcsolat nélkül. Ilyenkor is fent kell tartani a szexualitást.
Egyre több nő rendelkezik akár egynél több szexuális játékkal is. Azonban sokan még mindig úgy érzik, nem állnak készen arra, hogy átlépjék a képzeletbeli küszöböt, és beszerezzenek egy ilyen eszközt. Mások az általánosan elterjedt rúd-formát vagy a méretet gondolják kicsit „szűknek”.
Lehet sajnos olyan is, hogy fizikai akadály miatt van szükséged tágító szettre. A kezelések sok változást okoznak, a műtéttel rövidülhet a hüvely, de ezt okozhatja a sugárterápia szövetzsugorító hatása is. Ez utóbbi a teljes hüvely szűkösségéhez vagy sajnos akár hüvelyi összenövéshez is vezethet, amit van, hogy műtéttel megoldanak, de van olyan is, amikor ez már nem lehetséges. Így mind a libidó, mind az élvezet és a rehabilitáció terén is nagyon fontosak ezek az eszközök. A tágító szettek azért szettek, mert több, különböző méretű elemből állnak. A legkisebb általában akkora, vagy közel akkora, mint egy tampon, és a többi mérete fokozatosan növekszik.
Anyagukban és formájukban is eltérhetnek. Van lekerekített végű, hogy ne sértse fel a méhnyak helyét, és van kicsit csúcsosabb a könnyebb behatolás miatt. Léteznek keményebb anyagú, vagy éppen szilikonból készült változatok is.
A műtét és/vagy a kezelések után a szexuális élet megváltozik. Kialakulhat vaginizmus (a medencefenék-izmok önkéntelen összehúzódása, mely esetben a behatolás fájdalmas, égető érzéssel társul), valamint szűk, száraz hüvely, melynél előfordul a behatolás sikertelensége is. Nem szabad szakszerűtlenül tágítani. Ennek megoldására van eszköz, valamint egyéb kiegészítő szerek. Ez az eszköz segít abban, hogy a tágulás optimális legyen. Egyszerű, hatékony termék ez: orvosi minőségű tágító, amely sima és kényelmes, könnyen irányítható, könnyű és biztonságos. Hat különböző méret tartozik egy csomagba, a tampon méretűtől a normál méretig. Rendszeres használat mellett ez segít megakadályozni a hüvelyi összenövést.
Ajánlott:
Velvi tágító méretek:
Itt találod: https://malyvavirag.hu/shop/tagito-szett-amielle-care
A műtét és/vagy a kezelések után a szexuális élet megváltozik. Kialakulhat vaginizmus (a medencefenék-izmok önkéntelen összehúzódása, mely esetben a behatolás fájdalmas, égető érzéssel társul), valamint szűk, száraz hüvely, melynél előfordul a behatolás sikertelensége is. Nem szabad szakszerűtlenül tágítani. Ennek megoldására van eszköz valamint egyéb kiegészítő szerek. Ez az eszköz segít abban, hogy a tágulás optimális legyen. Egyszerű, hatékony termék: orvosi minőségű tágító, sima és kényelmes, könnyen irányítható, könnyű és biztonságos. Hat különböző méret tartozik egy csomagba, a tampon méretűtől a normál méretig. Rendszeres használat mellett ez segít megakadályozni a hüvelyi összenövést.
Ajánlott:
Velvi tágító méretek:
Itt találod: https://malyvavirag.hu/shop/tagito-szett-amielle-comfort
A Kit Velvi Complete Soft egy orvosi eszköz. Hat beosztású hüvelytágítóból áll, különböző méretben és rugalmas fogantyúval, diszkrét táskában. Ez a termék azért készült, hogy csökkentse a fájdalmat a nőgyógyászati kivizsgálás és a szexuális együttlét során, a nők esetében vaginizmus, dyspareunia, vulvodynia, hüvelyszűkület vagy hüvelyi agenesis esetén. Ezen kívül a nőgyógyászati daganatok utáni rehabilitációban is használható.
A Kit Velvi Complete Soft hüvelytágítói elasztomerből, pontosabban TPE-ből készülnek (csúcskategóriás „orvosi fokozat”). Ez az anyag közel áll a szilikon szerkezetéhez, hasonlóan puha tapintású és lágyság, mozgékonyság és rugalmasság jellemzi.
Méretek:
Itt találod: https://malyvavirag.hu/shop/tagito-szett-velvi-kit-6
- a párodnak, amennyiben a hüvely megrövidült
Ez a felvehető eszköz lehetővé teszi a párok számára, hogy beállítsák a behatolási mélységet anélkül, hogy az érzékelés bármelyik partner számára elveszne.
Ez a rugalmas felvehető eszköz 4 gyűrűből áll, amelyeket össze lehet kapcsolni vagy külön viselni a behatolási mélység beállításához. A férfi a hímvesszőjére húzza fel.
Mit tehet az Ohnut?
Az Ohnut az alábbi esetekben segíthet
Itt találod: https://malyvavirag.hu/shop
Vibrátorok, Kegel medencefenék erősítők: https://malyvavirag.hu/shop
Nézz körül nálunk!
Figyelem! Ez az oldal olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.
Ha elmúltál 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattintva a tartalom elérhető lesz számodra.