A szexről nem minden pár szokott beszélgetni. Ez addig nem is feltétlenül jelent problémát, amíg minden rendben zajlik a szexualitás terén. Amennyiben azonban a szex már nem olyan, mint korábban, vagy nem megy minden magától, akkor igenis fontos, hogy beszéljünk róla.
De mégis hogyan beszéljünk a szexről?
A szex tabutémának számít, és talán éppen ezért még partnerek között is gyakran meglehetősen bonyolult szóba hozni. Adunk pár tippet, hogy hogyan tudod a beszélgetést elindítani, ha már nem mennek maguktól a dolgok. A beszélgetés abban is segíthet, hogy visszahozzátok a szexet a kapcsolatotokba.
- Éppen ezért szánjatok időt rá és válasszátok ki a megfelelő pillanatot. Azaz ne rohangáljanak körülöttetek a gyerekek, és ne vonja el a figyelmet a telefon sem.
- Gyakran fontos az is, hogy először újra kellemes légkört teremtsetek egymás között, még mielőtt felhozzátok a témát. Azaz először a kettőtök közötti intimitáson kell dolgozni. Például újra egymás közvetlen közelében lenni.
- Figyelj arra, hogy mindig magadról beszélj, és nevezd nevén mindazt, ami nem tetszik, amivel nem érzed jól magad. Például: „Nagyon hiányzik, hogy már sosem szeretkezünk. Neked is hiányzik?” Egy ilyen közlés gyakran megadja a beszélgetés felütését, amire aztán a partnered reagálhat.
- Az, ha nem beszéltek a témáról, csak további eltávolodáshoz és vádló gondolatok megjelenéséhez vezet, úgy mint ’lám, már nem tart vonzónak’. Azonban ezek a te gondolataid, nem a partnered gondol így rád!
- Ha szexről van szó, akkor mindenki bizonytalan!
- Ha a partnered nem igazán a szavak embere, akkor is szóba hozhatod az igényeidet. Amikor újra készen álltok a szexre, próbáld meg felhozni, hogy korábban mit csináltatok, és mondd el, hogy mik a kételyeid vagy a félelmeid. Akkor is meghallgatásra találsz, ha közvetlenül nem követi beszélgetés a felvetésedet.